ENYHÍTŐ

Én, kijárási tilalomkor
a hajléktalan;
egyedül, egyedüli
vagány magány.
Nézz a fejembe, te
akivel álmaimban még csókolózni szoktam!
Hány kéz fér meg egy bábban?
Hegek romantikája ez, nagy talány.

Léthossznyi víz alatt rohanás utáni,
fa tövében megszárítkozás.
Tündöklés, rejtek-hanyatlás.
Alábukás, felbukkanás.
Elalélás, felhorkanás.
Csak egy jó ima van: a hála imája.

Levont téged a sors a béremből.
Te meg, elloptál, eladtál
pedig ajándékul voltam.
Miféle kor ez, melynek
többet érünk holtan?!
Miféle rend ez, melynek
többet érünk holtan?

Hejj, élettel álljunk a halál elébe,
igazság legyünk a hazug jog előtt!
Világosság-pontként az árnyvilág végére
minket tesz ki az Egy a sok fölött.
Kár, szörnyekkel még a kapcsolati tőke!
A teljességet hegyről el nem érheted;
a bajod, kedves, nem jó az enyémre,
még, ha azt álmodtad is amit az "istenek"!
A teljességet csak a szívre állva éred,
megeső szívre, mely gondoskodik.
Mi lesz velünk, kik már az előtt szétosztják, mindenük',
mielőtt lenne nekik?

Legnagyobb kincsem vagy,
emlékem maradtál, s bűnömet,
hogy nem haragszom rád, se magamra,
enyhíti tán, hogy ételre költelek.
Ételre költelek.

                          Zselenszky

TRIOXAZIN

Minek jó szó,
ha ezrek ezret ölnek!
Minek kenyér,
ha holnap mellbe lőnek!
Minek jó vers,
ha szívünk úgysem érzi!
Minek szépség,
ha ember tönkre vérzi…
más vérével,
s végül a magáéval!
A világ érte,
ő meg magáért hal.
…
Semmiből fogantok,
semmi felé léptek!
Minek puha csók,
ha emberhúson éltek!

                       Zselenszky

SEXUALTEOZOPHY

Elúsznak mind,
a fontosnak hitt dolgok,
s mire felismered az arcod,
már másikat viselsz.
Ondód fröccsen a poratkák fejére,
azután rájuk térdelsz,
mikor imádkozol.

Én is verek még
egy utolsó, nagyot!
Elfoszlik előlem a bugyid selyme,

a szőröd zamata,
melleid dolmenjei...
és tejutam végig siklik
fénylő, manga szemeidtől,
a duzzadó Hold-ajkaid közé.

Felsóhajtottuk magam,
egészen a kezdetig.

Minden spirál
harcolni látszott...
de már tudom,
hogy összekarolnak.

                       Zselenszky

ÖREGEDÉS

Ez a horizont a szándék
mezsgyéje.
Dübörög ahogy közeleg.
Szűkül nagy robajjal össze felé,
hogy rám záruljon életem végén,
mint egy rabló virágzat.
Rám küldi Pilléi előőrsét,
hogy bepaskoljanak
tonnás ütéseikkel,
hogy orrom eleredt vérébe
hintsék szárnyuk aranyát.
Megragad egy.
Vergődünk,
majd eltűnik, mint mely lény
beivódni képes
ezen emlős-testbe…
Megragad még egy,
majd másik,
és újabbak tűnnek el.
Ők a víz, én a föld…
míg az idő képzelt lovát
szőrén üljük,
ők adják magukat,
én feliszom mindenüket.
Száradva felválik a bőröm,
mint az eltűnt holtágat sóvárgó,
vénné vált meder.

Ember magasságban a segítők lábai.
Körben lebbennek, kézen fogva egymást.
Áttetszően…, csak én látom őket.

Egy távoli kórus dúdol most
szöveg nélküli misét.

                                 Zselenszky

IGAZ HISZEKEGY

Nem idézheted elő!
Nem pusztíthatod el!
A szentség önmaga.
Szótól nem kushad
és nem bimbózik,
hiába gereblyézed az
egész k..va világodat!
Úgyis elindul
a tisztaság antiteste
frigid szondák alatt fekvő,
falánk bábjaink ellen!

Köss a hátadra, legalább,
ha már nem bírsz magaddal!!
Párlassz, mint a törkölyt,
tégy mellet a számba,
kussoltass el!!
…
hallgattass dobogást
mellkasod melegéhez szorítva
reszkető, piciny testemet!

De ne úgy legyen, ahogy
én akarom,
hanem, ahogy Te!

                            Zselenszky

MARADJ LENN

Csónakból bámulom én,
az együtt érző vén,
egy csepp válik el tőled, nagy folyó.
Azért a játék,
hogy az ember kiszálljon, hó, hahó,
s a szeretetet válassza a játék helyett.

A parancs érvényben,
a protokoll fut,
a helyzet méltatlan,
és görbe sors jut:
"összeesett gyereknapon,
hetvenkét forinttal a zsebben"
- szűz nyálával a sebben.
E végnél sebesebben,
csak a kezdet kutakszik, motoszkál;
szép, vicces archónunk próbál meg mindünket,
a heted-hétből az egyiket
úgy álljátok ki, ha veszíteni tudtok.

Ó, csak, ne én legyek, akit vártok,
remélem van jobb, nem én vagyok!

Hejj, minél mélyebb a ráncod,
s a háború öregebb, látod,
annál fiatalabbak a katonák!
Négy égtáj, négy angyal, s harsonák.
Csak nyektesd a rossz, pokol-pikulát;
harsogja túl a jajgatást -
ne hallatszanak az imák!

Elalszik lassan a sajgás.
Isten-csók, elme-riamlás.
Ez magasság feletti mélység,
álom feletti alvás.
Maradj lenn - magamnak rég parancsolom...
maradj lenn - magamnak rég parancsolom.

Szeretlek Téged, mint önmagam,
Te, csepp a folyóból, mint szavam;
intő jel por-mindannyiunknak...
már örül a halott a csóknak;
már nincsen se apó, se csónak...
csak az utolsó utáni
szent pillanatban
a levegővétel.

                           Zselenszky

"A bejegyzések száma az alkotások elkészültével folyamatosan bővülni fog. Köszönjük, hogy benézett, várjuk vissza később!"